Heves hétvége – fülledt meleg, most végre leszakadt az ég.

Újra meg újra előveszem Ann Handley Bibliáját, az Everybody Writes-ot, ami azt mondja, minden nap írj. Ha nehezen megy, ne törődj a minőséggel, a mennyiséggel, melegíts be, aztán majd idővel megy magától. És milyen igaza van.

Szóval, sok minden történik aprócska apartmanunkban – ami nem is annyira apró, tekintve, hogy második hete tart a költözésünk, és még mindig van mit csinálni. A hátam kivan, a derekam fáj, de sose voltam boldogabb! És ezzel így van ő is – látni, ahogy mosolyog, felér mindennel.

Május közepe van, közeleg a születésnapja, én pedig úgy izgulok! Ez lesz a harmadik X! És együtt fogjuk megünnepelni! Közben el is vagyok kenődve, mert esküvőre vagyunk hivatalosak, ahová nem vihetünk kísérőt. A mostohahúgom, Panna egybekel élete párjával, pont azon a napon, amit én az én életem párjával szeretnék tölteni!

Azt mondod, sima ügy, hát ne menj el. De ez nem így működik. Épp hogy összeforrt újból a családunk, nem játszhatom az önkényes kimaradót. Szóval még szervezés alatt áll az ügy, hogy ne a napján, hanem a hétvégén tartsuk a bulit. (Péntek helyett szombaton.) Ami így is rizikós, mert M ki nem állhatja a bulikat. 

Szóval, ilyen problémákkal küzdök éppen. Az általános munkanélküliség hol teljesen letör, hol lelkesen keresem álmaim állását. Egyelőre még szabadúszó vagyok. Na, de ez is változik lassan, remélem.

A hobbi munkáimat ugyanolyan elszántsággal végzem – hó elején leadtam a fordítást, és tegnap is tárlatot vezettem. A drámafesztiválos csoport angolul kérte, így még volt egy kis kihívás is a dologban. A tárlat egyedülálló, remek témaválasztással és művészekkel. Szuper volt végigkalauzolni a látogatókat a Mániákon. 

Írtam is a múzeumos barátnőmnek, hogy összeülhetnénk meginni egy mojitót, mert rég találkoztunk és végre elég jó az idő is hozzá.

Szóval, a péntekem úgy nézett ki, hogy fel-alá rohangáltam, mint a mérgezett egér. M szólt, hogy az édesanyja bejelentkezett, segít pakolni a régi albérletben. Mondom, csúcs, nekem a tárlatra kell készülni, nem készültem vendégekre, így hát csaptam egy kört a fénymásolóba, gyógyszertárba, gyorsan körbeszaladtam a múzeumban, hogy meglessem a kiállítóteret, aztán irány a cukrászda, van paleó sütitek? remek, aztán haza, kis takarítás, M telefonál, hogy nemsokára ideérnek, én az utolsó porszemet törlöm le a pultról, mikor észreveszem, M egyre sűrűbben kerülget, ajjaj, ebből baj lesz, mindig akkor akarja csinálni, mikor elindulnék otthonról, talpig díszben, vagy ha éppen hozzánk érkeznek, ez a kinkje... Hárítom a közeledését ("épp zuhanyozni indultam...", csábítgat), de nem adom be a derekam, ahogy meztelenül közelít, magam elé húzom a ruhaszárítót, "ki kell teregetnem", na nem mintha nem élvezném a játékot, és ő peckesen kisétál a szobából, én éhesen követem a szemeimmel a ruhaszárító sánca mögül.

Hallom, elindult a víz, ezért gyanútlanul folytatom a sepregetést. Már készen vagyok, a laptop előtt ülök, pörgetem a hirdetéseket, mikor fél füllel hallom, elzárja a vizet, és már csak azt érzem, a nyakamat csókolgatja, én igyekszek figyelni, bármelyik percben itt lehetnek, de erősebb nálam, és én hagyom magam elcsábítani. 

A konyhapulton szeretkezünk. Csak ő tud így hozzám érni, hogy elolvadok, csak ő tud rám így nézni, hogy legszívesebben felfalnám, és ő az egyetlen, akinek hagyom, hogy miután kényes tisztaságot és rendet raktam, arra a pultra tolja a meztelen fenekemet, amit az előbb nagy gonddal töröltem le. De ha egyszer úgy néz rám, és a nyakon csókol, nem tehetek semmit, készen vagyok...

Az idő telik, felöltözünk, nevetünk magunkon, az édesanyja befut, hozza a nagyit is, aminek örülök, mert ő a leglazább tag az egész famíliában, és elkezdődik a pakolás. Egy fuvar oda, egy vissza, cibáljuk a sok cuccot, közben egy gyors sütizés. kávézás, tanácsok, és mire elmennek, már csak arra van erőnk, hullafáradtan bedőljünk az ágyba. 

Az éjszaka közepén heves csókokkal ébreszt, reggel azt mondja, én kezdtem, ez egy megoldatlan rejtély, ki támadja le a másikat, van, hogy az egyik még alszik, a másik már erőszakolja, de ettől szép az élet, nem?

Nem kell könyörögni és megvan az összhang.

A harmónia ott tört meg, mikor az édesanyja kiemelte a táskából a mályvaszínű sötétítőfüggönyt. Azt a darabot, ami az előző lakásban lógott a karnison. "Ez jó sűrű szabású, felfogja majd a fényt" - elemzi, és én a fáradtságra fogom a hirtelen borús arckifejezésemet. Öt éve nem láttam ezt a függönyt. Abban a lakásban mentek tönkre a dolgok, ott égett el maximális gyorsasággal a bizalom.

Ráadásul most van a történtek évfordulója. Persze elhallgatom, és milyen jó, hogy M nem tartja észben a dátumokat, de én akkor is szomorú vagyok. Ilyenkor feltolul bennem minden, és elszégyellem magam, miközben neheztelek rá is. Az egész hülye helyzetre, amiért nem mehettek simán a dolgok, hanem végig kellett csinálnunk ezt az egész pokoljárást.

De most együtt vagyunk, és ez a lényeg. Az este hagytam kockulni, én betettem a Makulátlan elme örök ragyogását. Ez a kedvenc filmem. Ráadásul a pszichodráma csoportban ennek apropójára volt a nagyjátékom, mikor kibukott belőlem minden, hogy én még mindig szerelmes vagyok M-be, és minden igyekezetem ellenére csak rá tudok gondolni. Bassza meg. Akkor még kilátásom sem volt rá, alig néhány hónap múlva újra találkozzunk, megint egymásba szeressünk, és összeköltözzünk. És most mégis itt vagyunk! Sikerült!!!

Csakis boldog lehetek, semmi más. Talán poszttraumás stresszben szenvedek, mert minden tökéletes. Nehéz elhinni és csak úgy élvezni. Őszintének lenni és nem játszmázni. Minden nap hálát adok érte, ez az egész sikerül nekünk, hogy együtt lehetünk.

Hogy képesek vagyunk az éjszaka közepén felkelni és burgonyaszirmot zabálni, fittyet hányva a diétánkra, őrülten táncolni a konyha közepén, egy tányérból enni, egymás hátát mosni a zuhany alatt, a lakás minden szegletében egymásnak esni, ugyanolyan friss szenvedéllyel, mint az elején – nem számít, hogy a fürdőkádban, a konyhapulton, vagy az íróasztalon, a tükör előtt, a bejárati ajtó mögött, mikor járkálnak a szomszédok, nem számít, mert csak az számít, együtt vagyunk, és szeretjük egymást!

"Gondoltad volna, mikor 3 hónappal ezelőtt találkoztunk, hogy ilyen hamar már együtt is fogunk élni?"

"Nem, de reméltem."

Hadd koronázza meg ezt a napot Lana Del Rey új száma, aki ismeri, érteni fogja a fejlődést.

Lana really went from � Summertime Sadness � to Summertime and the livin's easy � ����⛱����